Aktuális programjaink

Free2Be: Jogod van!? Érvényesítsd! Tartsd tiszteletben! – Projektzáró összefoglaló

2024 decemberétől 2025 márciusáig, három hónapon keresztül hétről hétre találkoztunk egy fantasztikus 14–18 éves fiatalokból álló csoporttal, hogy közösen elmélyüljünk az emberi jogok, azon belül is a gyermeki jogok világában. A Free2Be program célja nem csupán az volt, hogy átadjuk az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának üzeneteit, hanem az is, hogy mindezt élményeken, kreatív folyamatokon és önismereti munkán keresztül tegyük – drámapedagógiai és tréningmódszerek segítségével.

Az első találkozásoktól kezdve világos volt: ezek a fiatalok kreatívak, motiváltak és rendkívül együttműködőek.

Örömmel kapcsolódtak be a közös gondolkodásba, szerepjátékokba, vitákba és műhelymunkákba.

A közösségben olyan légkör alakult ki, amelyben helye volt az őszinteségnek, elfogadásnak és a felszabadult nevetésnek is – és persze nem utolsósorban a jó kajának. 🍕😄

 

A projekt során elkészült három kisfilm, melyek mindegyike egy-egy fontos témát dolgozott fel:

  • Az emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata 5. és 12. cikkeje alapján: A kínzás és megalázás tilalma, Az egyén magánéletébe, családi ügyeibe, otthonába és levelezésébe való beavatkozás tilalma,  témájában 1 film készült el.

 

  • Az emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata 3. cikkeje alapján: Jog az élethez, szabadsághoz és a biztonsághoz témájában 2 film készült el.

A záró alkalom különösen emlékezetesre sikerült. A fiatalok maguk álltak elő egy meglepő, mégis mély és kreatív „érzelemcserélő” akcióval: egy zárt dobozba bárki bedobhatta a nap során ránehezedő rossz érzéseit, gondolatait vagy fájdalmas emlékeit. Cserébe húzhatott egy pozitív idézetet és egy boldogsághormont termelő csokit, hogy egy kis mosollyal, megkönnyebbülten távozhasson. 🍫💬✨
Ez az akció tökéletesen szimbolizálta azt, amit a program végére közösen megértettünk: van választásunk, hogyan tekintünk önmagunkra, egymásra és a világra.

Bár nagy kihívás volt az emberi jogi tartalmakat a fiatalok nyelvén átadni, bebizonyosodott, hogy lehetséges – ha van tér, idő, bizalom és egy csipet bátorság. A foglalkozásokon kialakult biztonságos légkör lehetővé tette, hogy a diákok saját történeteiken keresztül kapcsolódjanak a jogokhoz, és ne csupán megértsék, hanem át is éljék azok jelentését.

A program során megszületett kapcsolódások, gondolatok és alkotások nem értek véget a záró alkalommal – a fiatalok hazavihették azt a tudást és élményt, amely segíti őket abban, hogy a jövőben is ki tudjanak állni magukért és másokért, tisztelettel és tudatossággal.

Köszönjük minden résztvevőnek, támogatónak és partnernek, hogy velünk tartottatok ezen az úton!
Mi hisszük, hogy szabad önmagadnak lenni – és jogod van hozzá.

Életképek a projektből:

 

 

 

 

Free2Bee

Az INKUBÁTOR+ pályázaton nyertes programunk most startol!

A kirekesztés, előítéletek és a bullying problémája iskolai és társadalmi szinten is egyre nagyobb frusztrációt, tanácstalanságot, és ennek következtében az agresszió növekedését idézi elő. Programunk célja az empátia, a sokszínűség és az elfogadás előmozdítása. 

Az iskolai zaklatás és erőszak kezelése központi téma, hiszen a gyerekek gyakran nem tudják megfelelően kezelni a konfliktusokat, a pedagógusok többsége pedig nincs módszertanilag felkészülve a békés konfliktuskezelésre és önérvényesítésre nevelésre. Sok eset pedig a szülők, pedagógusok látóterén kívül, akár az online térben történik.

Kulcsfontosságú, hogy a fiatalok, amikor tehetetlennek érzik magukat megfelelően tudjanak reagálni az őket érő atrocitásokra, hogy aktívan részt vegyenek a közösségükbe és pozitív változást hozzanak. Az emberi jogok oktatása, az érzékenyítés segíti a fiatalok tudatos viselkedését a szolidaritását másokkal szemben mind a való és mind a digitális világban.

Célunk egy nyitott, elfogadó, tudatos és elismerésen alapuló társadalmi együttműködés kialakítása, amelyben nagy hangsúlyt fektetünk a készségfejlesztésre, az önismeretre, valamint a közösségek és egyének hatékonyságának növelésére.
Egyesületünk programjai során nagy figyelmet fordítunk a résztvevők lelki és fizikai biztonságára, és olyan környezetet teremtünk, ahol a nyitottság és az őszinteség kiemelt értékek. Személyre szabott megközelítést alkalmazunk mind az egyének, mind a csoportok számára, így biztosítjuk, hogy minden résztvevő a saját fejlődési ütemében és képességei szerint haladhasson előre. 

A projekt célja, hogy egy 10 fős, 14-18 éves diákcsoport számára bemutassa az emberi jogi charta és az Európai Unió irányelveit, különös tekintettel a gyermekek jogaira és kötelezettségeire. A program során a résztvevők elsajátítják az elfogadás, önismeret, önérvényesítés és a békés konfliktuskezelés alapelveit.

Minden hónapban 4x találkozunk a fiatalokkal. Havonta 2 foglalkozáson körbejárjuk a témát, majd egy kisfilm készítésével zárul, amely az adott témakör feldolgozását mutatja be, és a közösségi médiában kerül terjesztésre. A diákok saját környezetükben is megoszthatják az új ismereteket, segíthetik társaikat a befogadó, elfogadó környezet kialakításában. 

A program célja, hogy a diákok mélyebb megértést nyerjenek az emberi jogokról, békés konfliktuskezelési módszereket sajátítsanak el, és kialakuljon bennük az aktív állampolgárság tudata, amellyel felelősen vehetnek részt a társadalom életében.

A Program céljai:

– A diákok ismerjék meg az emberi jogok alapjait, különös tekintettel a gyermekek jogaira és kötelezettségeire.

– Fejlődjön az elfogadás, tolerancia és sokszínűség iránti érzékenységük, és legyenek képesek ezeket az értékeket alkalmazni saját közösségükben.

– Sajátítsák el a békés konfliktuskezelés és az önérvényesítés készségeit.

– Készítsenek kreatív kisfilmeket, amelyek a közösségi médiában megosztva népszerűsítik a tanultakat.

– Váljanak aktív, tudatos állampolgárokká, akik megértik az emberi jogok és a közösségi felelősségvállalás fontosságát.

A Program ütemezése

November, december: a diákok bevonása, kiválasztása

Január: Heti 1 foglalkozás – kb. 90 perc

  1. hét: Bevezetés az emberi jogokba – A diákok megismerkednek az alapvető emberi jogi elvekkel és az EU emberi jogi chartájával. Interaktív beszélgetés és gyakorlatok során megvitatják, miért fontosak ezek a jogok a mindennapi életükben.
  2. hét: Elfogadás és tolerancia – A foglalkozás a különböző kultúrák és vélemények elfogadásáról szól. A diákok szerepjátékokon keresztül szembesülnek a kirekesztés és előítéletek hatásaival.
  3. hét: Kisfilm forgatókönyv írása – A diákok kidolgoznak egy történetet, amely az elfogadás témáját dolgozza fel. Kreatív csapatmunkában dolgoznak a film szövegén, jelenetein.
  4. hét: Kisfilm forgatás – A diákok elkészítik az első kisfilmet, amely az elfogadás témáját mutatja be. A filmet közösségi médiában terjesztik.

Február: Önismeret és Konfliktuskezelés

A második hónapban az önismeret és a konfliktuskezelés kerül a középpontba. A diákok megtanulják, hogyan álljanak ki magukért és másokért, valamint hogyan kezeljék békésen a konfliktusokat. Konfliktus esetén milyen szerepek vannak, ezen hogy lehet változtatni?

  1. hét: Önismeret és önérvényesítés – A foglalkozás középpontjában az áll, hogy a diákok felismerjék saját jogaikat, és hogyan használják azokat, ha ki kell állniuk magukért vagy másokért.
  2. hét: Konfliktuskezelés – A diákok konfliktuskezelési stratégiákat sajátítanak el.
  3. hét: Kisfilm forgatókönyv írása – A konfliktuskezelés témájának feldolgozása egy kisfilmben. A diákok közösen dolgoznak a történeten.
  4. hét: Kisfilm forgatás – A második kisfilm elkészítése, amely a békés konfliktuskezelést mutatja be.

Március: Aktív Állampolgárság és Emberi Jogok

A harmadik hónapban a diákok megismerkednek az aktív állampolgárság fogalmával, és megtanulják, hogyan lehetnek felelősségteljes, tudatos közösségi tagok.

  1. hét: Aktív állampolgárság – A diákok megismerik, hogyan vehetnek részt aktívan a társadalom életében, és hogyan tudják védelmezni mások jogait is.
  2. hét: Kampánytervezés – A diákok csoportmunkában kampányokat terveznek, amelyek az emberi jogok védelmére fókuszálnak.
  3. hét: Kisfilm forgatókönyv írása – A harmadik kisfilm témája egy emberi jogi kampány bemutatása. A diákok közösen dolgoznak a történeten.
  4. hét: Kisfilm forgatás – A záró kisfilm elkészítése, amely az emberi jogok védelmére irányuló kampányt mutatja be. A film bemutatása iskolai és közösségi médiában történik.

Közösségi Média Stratégia

A diákok által készített kisfilmek minden hónap végén megosztásra kerülnek a helyi iskolai és városi közösségi médiafelületeken (Facebook, Instagram, YouTube). A cél, hogy a filmek által a szélesebb közösség ismeretet nyerjen az emberi jogokról és a program üzeneteiről. A diákok aktívan részt vesznek a terjesztésben, így közösségi szerepük is erősödik.


 

 

Coca-Cola HBC    Magyarország

 

Nagy sikerrel, befejeződtek a Tréningek!

 

 

A szikszói tréning résztvevői

 

Bővebben a programról:

 2017-ben a Coca-Cola HBC Magyarország #énjövőm néven ingyenes tréningprogramot indított, ahol többek között önismeretre, állásinterjú helyzetek és a visszajelzések kezelésére tanítják a fiatalokat.

Az egynapos képzés neked szól, ha:

  • 18-30 év közötti pályakezdő fiatal vagy,
  • nem veszel részt oktatásban vagy felnőttképzésben és nem is dolgozol.

A 2018-ra meghirdetett program célja, hogy segítséget adjon a tanulmányaikat befejező és azt épp nem folytató, munkát kereső vagy váltáson gondolkodó fiataloknak.

A képzés nagyon gyakorlatias: a munkaerőpiaci érvényesülést elősegítő készségeket fejleszt – például: önismeret, önfejlesztés, kommunikáció az álláskeresés során.

Lehetőséged nyílik hozzád hasonló fiatalokkal megismerkedni, a képzést vezető tréner pedig támogatást nyújt a készségeid kibontakoztatásához. Emellett egy mentor is bekapcsolódik a tréningbe, aki a Coca-Cola HBC Magyarország munkavállalója és szintén gyakorlati információkat tud majd nyújtani.

A tréningek többsége vidéken zajlik: Vas és Zala megyében, Miskolcon, Nyíregyházán, Debrecenben, Hajdúdorogon, Hosszúpályiban, Gödöllőn, Egerben és környékén, illetve Ópályiban. Emellett lesznek képzések Budapesten és további Pest megyei helyszíneken is. Vagyis a program a képzést biztosító civil szervezetek segítségével igyekszik házhoz menni, sok esetben azokra a vidéki településekre, ahol az átlagosnál nagyobb a munkanélküliség a fiatalok körében.

A következő képzési alkalom, ahol készségeid fejlesztéséhez segítséget kapsz:

2018.05. 28. 3800 Szikszó, Inkubátorház II. Rákóczi Ferenc út 33, kezdés 09 órakor

szeklice.egyesulet@gmail.com, +36(harminc)9636000 elérhetőség, kontaktszemély: Pappné Bodolai Rita, Honlap: www.szeklice.hu  Jelentkezési lap itt!

 

 

A képzést a Szeklice Egyesület szakemberei tartják, akik közel 10 éve foglalkoznak munkaerőpiaci képzésekkel, fiataloknak szóló szabadidős programok szervezésével, életvezetési, outdoor tréningek tartásával, egyéni tanácsadással.

Kérjük, jelezd részvételi szándékodat a fenti elérhetőségeken és készülj a munkára, mint egy profi!


„ELLENKEZŐ NEM”

Elkezdődtek az „Ellenkező Nem” párkapcsolati kérdéseket feszegető, tisztázó, tabuk nélküli, csoportos workshopok. 2019 év végéig-ig folyamatosan fogadjuk az érdeklődőket, jelentkezőket!

KONFERENCIÁNK PLAKÁTJA

2017-ben új lendületet kapott szervezetünk! EFOP-1.2.1-15-2016-00619 azonosítási számú, A fiatalok családi életre való felkészítése című projektben, 2020-tavaszáig, workshopokat tartunk 16-25 éves fiataloknak.

Workshopok: 10 fős csoportokban, havonta 1 alkalommal, fél éven keresztül

Téma blokkok:

Ki vagy TE? 

Honnan jössz? 

Hová mész?

Hogyan juss el?

Mit teszünk magunkért?

Mik lehetnek a buktatók? 

Mi vezethet sikerre? 

Zárás, Búcsú